Hinni akarok

http://hinni-akarok.blogspot.com/

Ha továbbra is szeretnél olvasni, mert igaz késik a folytatás de lesz!! Ez szinte biztos, akkor kövess engem blogspotra :)) Üdv. Ria :)

mint a borravaló, és egyenlőre nem is lesz folytatás,

Tovább is van;

Tehát ott álltam az iroda közepén, teljesen lemerevedve a helyzet kínosságától. Charlotte fejében a gondolatok csak úgy cikáztak. Most először  nem mondta ki, azt amire gondolt, talán ezért is fakadtam ki ennyire. Végül  megszólalt.

- Nos – kezdte – egyáltalán nem gondoltam ilyesmire – hazudta - , de tény, hogy szerintem megalapozatlan a feltételezésed és a vizsgálta felesleges.

- És ha kimutatna valamit? – puhatolóztam, most már a normális hangszínemen.

- Mire gondolsz? Talán tudsz valamit? – szólt közbe Stuart.

Tovább is van;

Tovább is van;

- Nem várakoztathatsz tovább. Most már mindenre kíváncsi vagyok. Mondd már!!- türelmetlenkedett. Este volt, lassan éjjel. Az ágyban ültem, ölemben a laptoppal. A web kamerán keresztül Alyson majd be kapott.

- Jó,jó,jó! Csak nyugi. Megígértem, hogy mindent elmondok, nem? – pirítottam rá.

- Megígérted, de fél órája pakolászol és húzod volnod a dolgokat. – zsémbessé vált a hangja.

- Itt ülök látod!? – integettem a kamerába.

- Szóval, ami mindenekfelett a legfontosabb. Sheldon még mindig olyan eszméletlenül dögös? – így is látszott, hogy kitágul a pupillája, hál’ istennek a távolság megvédett a mocskos részletektől. Felemelő érzés volt úgy beszélgetni, hogy fogalmam sem volt a gondolatairól, ami azért vicces, mert tini koromban bármit megadtam volna azért, hogy belelássak az emberek fejébe.

- Ugyan én nem ismertem egyetemistaként, de most..hűűű! – vigyorogtam és mindkét hüvelykujjamat a magasba emeltem. Szintén mosolygott. Olyan volt, mint régen mikor a moziból kijövet azon kuncogtunk, hogy a főszereplőnek milyen állati volt a felsőteste. Régi szép idők. Elmélkedtem.

- Hahó, föld hívja Cathie-t! – viccelődött.

- Vagyok – feleltem – nos, mit meséljek még?

- Ne legyél már értetlen. Mindent! És  főleg azt miért volt könnyes a szemed bejelentkezéskor!!

- Nem is volt – ráncoltam a szemöldököm majd egy könnycsepp gördült végig az arcomon. Az államról lecseppenve benedvesítette az ágyneműt. Egy határozott mozdulattal letöröltem és szipogtam egyet.

- Ne sírj! Kérlek! Így nem tudlak megölelni. Csak mondd! – határozott volt, ami némileg megnyugtatott.

12 órával korábban

Tovább is van;

-Feltehetőleg.

- Mi?

- Azt mondtad, hogy nem tudták rábizonyítani..

- Már  a férjnek kellett volna tanúskodnia.

- Miért nem tette? – érdeklődtem és vesztemre kezdtem rájönni mibe csöppentem.

- Bezárták a viccosztályra. Szegény ember nem tudta feldolgozni, hogy a szeme láttára megölték a családját..

- Érthető. Viszont az nem, hogy a kislány DNS-e a helyszínen van.

- Ugye?  Késze rejtély - ahogy kimondta felcsillant a szeme – mondtam én neked, hogy nem a baleset a lényeg. Csak az nagyobb port kavart.

Tovább is van;

Tudtam, hogyha nem ismerném Joe-t, most nem lehetnék itt. Ennyit tesz a protekció. Charlotte mellett ültem egy Hammerben és a helyszín felé közeledtünk, ami nem is volt messze Susan néni házától. Mikor a kocsi bekanyarodott egy utcába úgy éreztem elájulok. Kapkodtam a levegőt és egyre hevesebben vert a szívem.

Tovább is van;

Ahogy közeledtem felé, éreztem, elpirulok. Nem állt jól. Plusz. Így mindenki láthatta rajtam, hogy izgulok. Nyitott könyv voltam az emberek számára. Utáltam. És mondtam ezt én, aki olvasott mások gondolataiban. Nevetséges. Nevetséges vagyok. De az agymenésemnek végett kellett vetni, mert szinte már ott álltam előtte.

Tovább is van;

Ismét izzadva ébredtem. Annyira elegem volt. És megfogadtam, hogy Kanadában felkeresem azt az orvost, akit Aly javasolt. Hátha jobb lesz! Mert ez így nem mehet tovább. Hajnali 5 órakor már a repülőn ültem. Útban a juharfa országa felé. Izgultam és bár a repülőút borzalmasan hosszú volt, nem mertem elaludni. Helyette még egyszer utoljára átolvastam az aktát.

Tovább is van;

A következő hét pakolással telt. Aly rengeteget segített, mivel emiatt a hülyeség miatt csak rosszabbul voltam. Már nem kellett, hogy egy ember mellettem álljon, akkor is tudtam mit érez és mire gondol. Borzalmas volt. Joe-val mindent elrendeztünk így az utolsó pár napon már nem kellett bemennem. Aly aggódott értem, hegy elveszek Kanadában, mivel meglepetést akartam Susan néninek nem kértem meg, hogy jöjj9n ki elém a reptérre. De a „fogadott anyukám” erről is gondoskodott, felhívta azt az ismerősét és megkérte menjen ki elém majd. Hiába erősködtem, hogy nem kell.

Tovább is van;

A 4 nap hamar elszállt, Aly hazaért, a munka pedig folytatódott. De én nem voltam önmagam és ez sokaknak feltűnt. Amikor nem dolgoztam, akkor különböző könyveket vagy a netet bújtam a gondolatolvasásról összegyűjtve minél többet. Az embereket nagy ívből kerültem, mikor csak tudtam magam voltam. elaludni pedig alig mertem. Bár úgy tűnt azzal, hogy az a taxi felrobbant és feltehetőleg a sapkás férfi meghalt az álmoknak vége.

Tovább is van;

Tegnap éjjel ismét álmodtam. Egy ismeretlen alak sétált a sikátorban, a szokásos sapkát és hosszú kabátot viselte. Hűvös volt. Lassan haladt és két lépés között összekötötte a kabátot. Késő őszi éjjel lehetett, az elsárgult leveleket a szél kergette. Sötétség borított mindent, a férfi megállt egy konténer előtt és valamit belehajított. Az álmok olyanok voltak, mintha én is  ott lennék, kötötten, mégis szabadon. Így nem tudtam megállni, hogy ne nézzem meg, mit dobott ki. Egy kis szatyor volt rajta egy kávéscsésze rajzával benne pedig egy kés és gyufa volt. A férfi hirtelen hátrapillantott, és megszaporázta lépteit, majd lefordult egy utcába, amit születésemtől fogva ismertem, keresett valamit, szívverése felgyorsult és..

Tovább is van;